2018. február 24.,
szombat, Mátyás napja

Lehetetlen

Lánchíd Rádió

2017. október 3., kedd 10:01, frissítve: kedd 11:48

Nem volt más választása Botka Lászlónak.

Meg akarta haladni a 2014-es választási együttműködést Botka László, és miután az összefogás alapvető feltételei is megszűntek, ezért kellett hátralépnie – mondta rádiónkban Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. A baloldali liberális pártok közül a kistelepüléseken csak az MSZP-nek van még szavazatgyűjtési lehetősége, a közép- és nagyvárosokban inkább a DK, illetve az LMP szerezhet szavazókat – tette hozzá Kiss Ambrus. Verebes Károly interjúja.

A szerkesztő ajánlja

Magyar Nemzet

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.

Magyar Nemzet

A körzetek többségében nem tekinthető lefutottnak a választás

Néhány százalékos országos erősödés számos egyéni győzelmet hozhat az ellenzéknek.

Magyar Nemzet

Miért és hogyan hagyták el Magyarországot? Három történet a több százezerből

A sebész, akit alig ismertek meg a gyerekei. Egy kutató, akit a szakmája hajt. A házaspár, amelyik ösztöndíjjal ragadt kint.

Magyar Nemzet

„Kijev nem írhat minden bajt a háború számlájára”

Az egykor Viktor Janukovics csapatában dolgozó politológus, Koszty Bondarenko nem csalódott a Majdanban, mert nem is várt tőle semmit.