2018. február 24.,
szombat, Mátyás napja

Frakciózott a Jobbik

Lánchíd Rádió

2017. február 19., vasárnap 10:34, frissítve: vasárnap 11:39

A bérfelzárkóztatás lesz a Jobbik legfontosabb üzenete a választási kampány során – mondta rádiónkban a párt frakcióvezetője.

Volner János hangsúlyozta: a cél az, hogy a magyar emberek fizetése a nyugati bérekhez igazodjon. Ha ez megtörténik, lassulhat az elvándorlás, ezáltal pedig csökken a munkaerőhiány is – tette hozzá. A frakcióvezető elmondta: a Jobbik már nemzetközi szinten is elindított egy kezdeményezést, amelynek célja egymillió aláírás összegyűjtése azért, az európai uniós népszavazások fókuszába kerülhessen a kérdés. Volner János beszélt arról is, hogy szerinte Orbán Viktornak és nem az olimpiának mondott nemet a főváros. Mint fogalmazott: a magyar emberek ezzel meg akarják akadályozni azt, hogy a kormánypártoknak újabb terepük legyen a lopásra. Verebes Károly interjúja.

A szerkesztő ajánlja

Magyar Nemzet

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.

Magyar Nemzet

A körzetek többségében nem tekinthető lefutottnak a választás

Néhány százalékos országos erősödés számos egyéni győzelmet hozhat az ellenzéknek.

Magyar Nemzet

Miért és hogyan hagyták el Magyarországot? Három történet a több százezerből

A sebész, akit alig ismertek meg a gyerekei. Egy kutató, akit a szakmája hajt. A házaspár, amelyik ösztöndíjjal ragadt kint.

Magyar Nemzet

„Kijev nem írhat minden bajt a háború számlájára”

Az egykor Viktor Janukovics csapatában dolgozó politológus, Koszty Bondarenko nem csalódott a Majdanban, mert nem is várt tőle semmit.