2018. április 20.,
péntek, Tivadar napja

20°

A halálbüntetésről nem lehet népszavazást kiírni

2015. május 5., kedd 11:38, frissítve: kedd 11:39

Az alkotmány szerint nemzetközi szerződésről nem lehet népszavazást kiírni.

Így a halálbüntetésről sem lehet az állampolgárok véleményét kérdezni, mivel annak tilalmát az Európa Tanács által jegyzett Emberi Jogok Európai Egyezményének két jegyzőkönyve is tartalmazza. Ezeket pedig Magyarország elfogadta és aláírta. Lattmann Tamás nemzetközi jogász a Lánchíd Rádiónak elmondta: a dokumentumokat csak úgy lehet felmondani, ha a teljes egyezményből kilépünk, ennek viszont súlyos következményei lennének.

Varga Flóra interjúja.

A szerkesztő ajánlja

Magyar Nemzet

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Magyar Nemzet

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Magyar Nemzet

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Magyar Nemzet

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.