Az MSZP állítja: lesz megállapodás a DK-val

Lánchíd Rádió, 2017. november 8., szerda 11:50, frissítve: szerda 12:09
Rövid időn belül megállapodik az MSZP és a DK – mondta a Lánchíd Rádióban Szakács László szocialista politikus.

A napokban több szocialista politikus is úgy nyilatkozott, már megegyeztek a Gyurcsány Ferenc vezette párttal, amit a Demokratikus Koalíció kedden közleményben cáfolt. Szakács László reagált Velez Árpád kritikájára is. A volt szocialista pártelnök korábban levelet írt Molnár Gyula pártelnöknek, azt hangsúlyozva, hogy nem akar indulni a választáson, mert szerinte „romokban van” a szocialista párt. Szépvölgyi István interjúja.

hirdetés
hirdetés