Kivonulnak, de gyalog

Lánchíd Rádió, 2017. május 31., szerda 10:07, frissítve: szerda 10:34
Az előzetes regisztráció alapján várhatóan több százan vesznek részt a mentőszolgálat épülete elé szervezett demonstráción.

A mentősök a többi között azért vonulnak az utcára, mert a korábban 2017-re ígért mintegy 60 helyett mindössze 10 százalékos béremelést kapnak jövő januártól. A szervezők azzal indokolták a megmozdulást, hogy csak úgy tudnak megélni, ha mellékállást vállalnak. Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke rádiónkban elmondta: a jelenlegi emelésekkel sem fogják átlépni a mindenkori bérminimum összegét. Megerősítette: többször előfordult, hogy megfenyegették őket, ha részt vesznek a mai akcióban. Kusper Zsolt azt is elmondta: a fiatalok körében nem lesz népszerű a mentős hivatás, ha meglátják a jelenlegi körülményeket, továbbra is várják a kidolgozott életpályamodellt. A mai akciótól azt várják, hogy megkapják azt az összeget, amit kérnek. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke megerősítette: amennyiben nem jön létre megegyezés, nem hagyják abba a tiltakozást. Szépvölgyi István interjúja.



hirdetés
hirdetés